1. ábra. Huari bádogember (balra), a mellén látható "sarok" jelkép (középen), s ennek eurázsiai párhuzamai (jobbra): a székely "s" betű, a szentgyörgyvölgyi tehénszobor, egy szkíta veret, a kisunyomi ember alakú idol töredéke (törzse), a Tordos-Vincsa kultúra egyik jele, a budapesti hun jelvény
Több emberábrázolást is ismerünk Eurázsiából és Amerikából, amelynek az a különösnek látszó jellegzetessége, hogy az emberalakot (feltehetően istent) egy-egy székely rovásjellel (pontosabban annak párhuzamával) azonosít. Megfigyelhető ez a szokás állat- és növényábrázolásokon is. Ez a jelenség azzal függ össze, hogy az ábrázolt alakok az ősvallás szereplői, a rajtuk lévő jelek pedig az elnevezésüket, vagy a jelzőiket jelölik. Ez esetben az istenalak mellén lévő jel a székely "s" betű előképének, a "sarok" szójelének felel meg. Ez a bádogba kalapált ábrázolás azt fejezheti ki, hogy a saroknak (a Föld sarkának) külön istene volt az indiánoknál is. A sarok azért lehetett fontos az előidők emberének, mert a négyszögletes Föld csak a sarkain érintkezett a félgömb alakú éggel - azaz az égben lakó istenekkel csak a sarkokon keresztül lehetett érintkezni. Ezért a sarkokat kiemelt tiszteletben részesítették, istenként kezelték. Ennek bizonyítéka a huari bádogisten mellén látható jel. A magyar sarok szó és Heraklész (her Ak) nevének összecsengése alapján könnyű ezt az indián istent Heraklészhez hasonlítani. Alátámasztja az egybevetést az az ókorban emlegetett nézet, amely Heraklész oszlopait a világ végén képzelte el. Ezek az oszlopok megfelelnek a bádogisten mellén lévő hegyeknek. Heraklész neve a magyarban szár Óg-nak (úr Ógnak, Óg királynak) hangzik, amit a görögök a maguk nyelvére Heraklészként fordítottak le. Heraklész a görögök szerint is a szkíták ősapja, azaz nem a görög, hanem egy sztyeppi nép pantheonjába tartozik. Az istenalak és a mellén lévő jel korára enged következtetni, hogy az indiánok ősei kb. 40-30 ezer évvel ezelőtt mentek át Amerikába.
A veleméri Csinyálóház egy falusi szálláshely , ahol egy kávé mellett jót lehet beszélgetni a világ folyásáról és a magyar hieroglif írás történetéről
Több emberábrázolást is ismerünk Eurázsiából és Amerikából, amelynek az a különösnek látszó jellegzetessége, hogy az emberalakot (feltehetően istent) egy-egy székely rovásjellel (pontosabban annak párhuzamával) azonosít. Megfigyelhető ez a szokás állat- és növényábrázolásokon is. Ez a jelenség azzal függ össze, hogy az ábrázolt alakok az ősvallás szereplői, a rajtuk lévő jelek pedig az elnevezésüket, vagy a jelzőiket jelölik. Ez esetben az istenalak mellén lévő jel a székely "s" betű előképének, a "sarok" szójelének felel meg. Ez a bádogba kalapált ábrázolás azt fejezheti ki, hogy a saroknak (a Föld sarkának) külön istene volt az indiánoknál is. A sarok azért lehetett fontos az előidők emberének, mert a négyszögletes Föld csak a sarkain érintkezett a félgömb alakú éggel - azaz az égben lakó istenekkel csak a sarkokon keresztül lehetett érintkezni. Ezért a sarkokat kiemelt tiszteletben részesítették, istenként kezelték. Ennek bizonyítéka a huari bádogisten mellén látható jel. A magyar sarok szó és Heraklész (her Ak) nevének összecsengése alapján könnyű ezt az indián istent Heraklészhez hasonlítani. Alátámasztja az egybevetést az az ókorban emlegetett nézet, amely Heraklész oszlopait a világ végén képzelte el. Ezek az oszlopok megfelelnek a bádogisten mellén lévő hegyeknek. Heraklész neve a magyarban szár Óg-nak (úr Ógnak, Óg királynak) hangzik, amit a görögök a maguk nyelvére Heraklészként fordítottak le. Heraklész a görögök szerint is a szkíták ősapja, azaz nem a görög, hanem egy sztyeppi nép pantheonjába tartozik. Az istenalak és a mellén lévő jel korára enged következtetni, hogy az indiánok ősei kb. 40-30 ezer évvel ezelőtt mentek át Amerikába.
A veleméri Csinyálóház egy falusi szálláshely , ahol egy kávé mellett jót lehet beszélgetni a világ folyásáról és a magyar hieroglif írás történetéről
